TÁMOGATÁS 


A Karrierépítők Szociális Szövetkezet célja:
a pályakezdő fiatalok munkaerőpiacra lépésének támogatása,
és a hajgyógyászat, mint közérzetjavító szolgáltatás bevezetése 
Észak-Kelet Magyarországon.

Támogatás

A kedvezményezett neve: Karrierépítők Szociális Szövetkezet
A projekt címe: Hajgyógyász szolgáltatás fejlesztés Nyíregyházán és környékén
A szerződött támogatás összege: 49 404 869
A támogatás mértéke (%-ban):97,8%


A projekt tartalmának bemutatása:
Szövetkezetünk azzal a határozott céllal alakult, hogy a pályakezdő, hátrányos helyzetű 25 éven aluli fiatalok munkaerőpiacra lépését segítse, őket foglalkoztassa. Szolgáltatásaink nagy tömegben támogatják ezt a csoportot, online állásportált hoztunk létre számukra, ahol az igények találkozásán kívül szakmai szempontok szerinti értékelő rendszert vezetünk be. Szakmai gyakorlatot és piacorientált képzéseket biztosítunk a fiataloknak, hogy áthidalhassák a tanulmányok befejezése és munkába állás közötti időszakot. Szövetkezetünk egy új tevékeknység elindítását tervezi, mely eddig nem volt jelen szolgáltatásportfóliónkban. A hajgyógyászatot azért választottuk, mert úgy látjuk, hogy az Észak-, Kelet-Magyarországi térségben (Nyíregyháza, Debrecen) kevés vállalkozás foglalkozik ezzel a tevékenységgel, magának a tevékenységnek az ismertsége sem jelentős, ezen a területen megfelelő szakmai tudású csapatot tudunk felállítani a szakmai vezető támogatása mellett, amit megfelelő marketingtevékenységgel támogatva egy erős brandet tudunk felépíteni a projektidőszak alatt, ami fenntartható jövedelmező üzletággá fejleszthető az elkövetkezendő 1-2 évben.
Az általunk kínált megoldás kiválóan illeszkedik ezekhez afolyamatokhoz, megfelelő marketingstratégiával kiváló lehetőség van jelenleg a piacimegjelenésre, mivel a hajgyógyászat, mint tevékenység ismertsége rendkívül alacsony, széleskörű marketingtevékenységgel, felkelthető az igény, amihez jó eséllyel a mi márkanevünket kapcsolják, amit erősíteni fog, hogy egyszerre 8 helyszínen jelenünk meg, létrehozva helyben a legnagyobb hálózatot. A hajgyógyász egységek fodrászatokban, szépségszalonokban kerülnek kialakításra, a hajgyógyászok a célcsoporttagok lesznek egy két-három hónapos intenzív képzési időszakot követően. 


A projekt tényleges befejezési dátuma: 2019.11.30.
A projekt azonosító száma: GINOP-5.1.3-16-2017-00077

Karrierépítők Továbbképzés-szervezői, 
Tanácsadó és Szolgáltató Szociális Szövetkezet

Székhely: 4244 Újfehértó, Bartók Béla út. 12.
Adószám: 24310372-2-15
Cégjegyzékszám: 15 02 050853
Képviseli: Varga István elnök
Email: info@karrierepitok.hu
Mobil: 70 320 2084

Copyright 2018, Karrierépítők Szociális Szövetkezet